Visszatérés

Hi guys!

Szeretnék bocsánatot kérni azért, amiért eltűntem ennyi időre, és amiért már több, mint egy hónapja nem volt rész. Nem tagadom, nem csináltam sok érdemleges munkát azalatt az idő alatt, de ez most megváltozik, hiszen itt a nyár, blah blah blah. Ezért is készültem nektek egy kis designátalakítással, és persze egy új információval.

Nem vagyok teljesen megelégedve az Online Dobverő (ahogy én hívom, Ódé) fejezeteivel, ezért át fogok írni néhányat, ezáltal pedig az egész cselekményszál megváltozik. A fent lévő részeket nem valószínű, hogy leszedem, és nem kell aggódnotok, ez most tényleg gyorsabban fog menni, mint a Segíteké! Tudom, azon sem volt rész már egy jó ideje, és változtatni fogok rajta amint tehetem, ígérem!

Szeretném megköszönni nektek, hogy ilyen kitartóak voltatok, és továbbra is vártátok a részeket. Ne aggódjatok, hamarosan egy sokkal jobbat olvashattok! Tényleg köszönöm, ahogy azt is, hogy bíztatok bennem, feliratkoztatok, és hittetek abban, hogy hamarosan visszatérek - holott még bőr sem volt a képemen ahhoz, hogy bejelentsem a "szünetet".

Úgyhogy hamarosan találkozunk! 

Lots of love,

Brynn

(Ui: tíz perc után eldöntöttem, hogy a fent lévő részeket NEM szedem le, de újraírom őket, úgyhogy kérlek, fogadjátok el!)

Harmadik fejezet - Nekrológ

HARMADIK FEJEZET

/When your thoughts are all I see/

- Arra, hogy... hogy... - próbálom kinyögni, de nem megy. Egyszerűen nehezemre esik, nem tudom kiejteni a szavakat a számon.
- Micsoda? Nem hallottam - kezd el pötyögni, aztán rám néz.
- Nem tudom kimondani - suttogom magam elé, s ki akarom zárni a fejemből a zavaró gondolatokat, Ashleyt, mindenkit. Nem akarok emlékezni rá, ahogy fogja a kezemet, ahogy belenéz a szemeimbe, ahogy megérint... El akarom őt felejteni, mindent, ami vele kapcsolatos.
- Öhm... Szakított veled a barátnőd? - kidülledt szemekkel fürkész, mire elhúzom a számat, és megvakarom a tarkómat. Mégis mit mondjak erre?
- Fogalmazhatunk így is - bököm ki végül, és lehunyom a szememet. Talán ő majd segít megérteni, hogy az én drága Ashley-m miért tett olyan dolgot, amiről tudta, hogy hatalmas hülyeség. Pedig én szerettem őt, megvigasztaltam, amikor szomorú volt, vele örültem, mikor kellett. Támogattam, és úgy vonzott magához, mint még soha senki. Barnás haja ott lebeg még mindig előttem, és, ha alvásnál lehunyom a szememet, őt látom meg először. Kísért engem, amiért ezt tettem.
- Szeretted, igaz? - teszi fel továbbra is a kérdéseket, én pedig kezdem úgy érezni, hogy nem csak tanulni akar, hanem igaz barátokat is, akik segítik őt a nehéz időben. Ezzel nincs is semmi baj, de miért pont én? Megannyi ember van az interneten, akik örülnének neki, de én most... Most csak felejteni akarok.
- Igen, nagyon - nyelek egyet, s kinézek az ablakon, ahol meglátok egy ismerős figurát. Ashley anyja. Mégis mit keres itt? - Ööö... Most le kell lépnem, később visszahívlak, ha szeretnéd, jó?
- Oké.
Kinyomom, és sietek kifelé a nappaliba, ahol a fiúk veszekednek. Értetlenkedve néznek rám, és faggatnak, hogy mi oka annak, hogy abbahagytam a Skype-ot. Nem méltatom most őket válaszra, rohanok, hogy ajtót nyissak Ashley anyukájának. Mikor kinyitom a mahagóniajtót, megdöbbenek. Két boríték van nála, és felém nyújtja.
Sejtem, hogy miért van itt, és tudom, hogy mit akar, de képtelen vagyok felfogni. Nem akarom tudatosítani magamban, még akkor sem, ha a tény az tény. Le kell állnom a folytonos rágondolással, le kell róla mondanom. Muszáj, különben bele fogok őrülni a hiányába, és én azt nem élném túl. El kéne menni valami jó kis szórakozóhelyre, felszedni pár lányt, és eldönteni, hogy melyik lesz az, aki megoldja a problémámat, de bevallom, nincsenek ínyemre ezek az egy éjszakás kalandok. Még akkor sem, ha mások "ebből élnek", ez az, ami boldoggá teszi őket. Én nem tartozom közéjük.
- Remélem eljössz - morogja felém a szavakat, én pedig halkan megköszönöm, és visszamegyek a fiúkhoz. Mindegyik úgy néz engem, mintha marslakó lennék, vagy tudom is én.
- Mit kaptál? - kíváncsiskodik Calum, szinte már rám folyik a kanapé háta mögül. Megrázom a fejem, és megnézem a feladókat. Az egyiket Ashley írta, a másikat az anyja. Megrándul a gyomrom, és zsibbadni kezd a lábam. Mit akar Ashley? És, ha nem szabad elolvasnom? De akkor minek hozta volna az anyja? - Add már ide! - kapja ki a kezemből, mire mérgesen hátranyúlok, és visszaveszem a jogos tulajdonom.
Sosem játszottam vele, nem bántottam, mellette voltam, amíg el nem kezdtünk turnézni. Talán azért tette, mert nem bírta? Vagy miattam, tényleg? Nem hiszem el, vagy ha igen, akkor nagyon tudom magam elől titkolni. Nem mondtam neki elégszer, hogy mennyire szeretem, és, hogy nélküle egy roncs vagyok. Szüksége lett volna rá.
- Nekem lett címezve, nem látod? - nyomom a szeme elé, és kibontom először azt, amelyiket a muterja írt.

Kedves Ashton!

Reméljük, hogy eljössz majd Ashley temetésére, ami jövőhét szerdán 13:00- kor kezdődik.

Üdvözlettel,
Mr és Mrs. Hamilton

Kiszárad a szám, és kiesik a kezemből a levél. Ez most komoly? Ezek után, amik történtek velem, még elvárják, hogy megjelenjek? Hogy teheti?!
Luke felveszi a levelemet, és látom rajta, hogy megugrik az ádámcsutkája. Megdörzsöli a homlokát, és továbbadja a többieknek. Mindenki döbbenten néz maga elé, csak én számítottam erre. Igen, így van, de akkor sem gondolhatja, hogy megjelenek a lánya temetésén!
- El kell menned - közli Luke ellentmondást nem tűrő hangon, mire én automatikusan megrázom a fejemet.
- Nem! Felejtsd el! - hadonászok a kezemmel, és eltépem az "ajándékot". Nem kényszeríthetnek rá! Nem tudják, mekkora megerőltetés kellene ahhoz! Ahogy semmit sem rólam! Nem mehetek el! Nem... Nincs elég lelkierőm hozzá.
- De, Ash! Azt hiszed, Ashley nem akarná, hogy ott legyél? - vitatkozik velem továbbra is. - Olvasd el azt is, amit ő írt! - utasít, én pedig legszívesebben kifutnék a világból.
- Nem megy. Összeesnék. Inkább majd máskor - motyogom, és elmegyek a dobhoz, hogy visszahívjam Summert.

Szia, Summer!

Szeretnél még dumálni?
Csak, mert ráérek, és tök jó veled beszélgetni.

Szia Isaac!

Persze, ha van időd.

Elkezdem visszahívni, és leülök a dob elé. Nem szólal meg se ő, se én, csak nézzük egymást, és a reakciónkat. Megint elkezd vörösödni, én pedig elmosolyodok. Muszáj elfelednem Ashleyt, a temetést, és minden mást.

- Megint a lakótársaiddal volt probléma? - kuncogja el magát, mire megrázom a fejemet.

- Nem... A volt barátnőm anyja jött, és hozott két levelet... Az egyiket az exem írta, a másikat az anyja. Meghívott a lánya temetésére...

- Oh, te jó ég! - kapja a szája elé a kezét. - Nagyon sajnálom! - szomorodik el, s lehajtja a fejét. - Nem akartalak megbántani, nem...
- Semmi baj. Szerinted menjek el? - nézek szemeibe, miközben várom válaszát. De miért érdekel engem? Ha a barátaimét visszautasítottam, akkor egy idegenre nem fogok hallgatni.
- Készülj fel mindenre, mivel lehet, hogy neked kell majd nekrológot írni.
- Nekem? Mégis miért? - ráncolom össze szemöldököm.
- Hát, mert valószínűleg te álltál hozzá a legközelebb. És lehet, hogy az anyja azért hozta el a lánya által írt levelet, mert ő azt akarta, hogy te írj róla.
- Az gáz, ha nem értem? - nevetem el magam, mire megrázza a fejét, és legyint. Ilyet szokott Luke is, ha valami nem tetszik neki, csak ő közbe nem mosolyog. Kíváncsi vagyok, hogy most hol van. Lehet, hogy elment Brynn- hez. Na és Mikey meg Calum? Úgy tudom, hogy Calumnak is alakulóban van valami egy Barby nevű lánnyal. Még nem találkoztam vele, de Calum sem avatott még be minket semmibe. Azt mondta, majd megismerjük, mikor eljön az idő. Hát jó...
- A lényeg, hogy készülj fel, legalább lelkileg, hogy valamit össze tudj majd dobni - dörzsöli össze a kezét, és lehajtja fejét a gépe elé. - Álmos vagyok. Ma annyit melóztam, hogy el sem hinnéd.
- Sajnállak - nyögöm ki nevetve, ő pedig értetlenkedve néz rám. - Én imádom a munkámat, és a lakótársaimmal együtt dolgozok, szóval ja, szerencsésnek mondhatom magam.
- Oh, mindig is irigyeltem az ilyeneket. Nekem sajnos nincs ekkora mázlim...
- Hát igen... És milyen barátaim vannak! Mindig számíthatok rájuk, és... remélem egyszer megismered őket. - Nem tudom, hogy hogy jött, de nem bánom meg, miután kimondom. Inkább tovább csevegek vele, mikor Mikey benyit.
- Luke a kórházba ment. Brynn ott van.
- Hogy mi van? - értetlenkedek. - Mennem kell. Még jövök. Jó éjszakát. - Lecsapom a laptop tetejét, és rohanok a cipőmért, hogy megnézzem, mi történt.

Oké. Kérlek, ne öljetek meg. Tudom, hogy nem erre számítottatok. És persze elég egoista is vagyok. Tényleg sajnálom. :( De ha már a Segítekbe annyira összemelegedtek Lynnék, akkor ide miért nem rakhatnám be őket - kicsit máshogy? xD Na jó. Bocsánat :( Öööö... Ami meg Ashleyt illeti, a következő részben kiderül, mit is írt a levélbe. Ne haragudjatok.Valószínűleg most a pokolra sem kívántok. De, ha kommentelnétek, az nagyon jól esne. Hideg-meleg. ^^" 

Hatalmas ölelés, Brynn  

Második fejezet - Első videóüzenet

MÁSODIK FEJEZET

/Late night conversations, led to complications/

Ijedtemben kinyomom a beszélgetést, és szitkozódok, hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen. A tenyerembe temetem arcom, és sóhajtozni kezdek, hogy miért nem gondolkodom előre, miért cseleszem hamarabb, mint kellene. Visszahívom, megköszörülöm a torkom, és köszönök.
- Szia, Summer. - Nem is tudom, mit csináljak vagy mondjak, mert csak a családommal szoktam ilyen partikat tartani, de az más. Velük megoszthatok mindent, és most itt egy idegen lány, akivel beszélgetnem kéne.
- Szia, Isaac. - Még szoknom kell az újdonsült nevemet. Idióta vagyok, nem kellett volna belefognom ebbe a projektbe, vagy mi is legyen ez, mert... Ilyet nem tesznek azok, akiket üldöz a média! Minden pillanatban arra pályáznak, hogy valami szaftos pletykát terjesszenek rólunk.
- Mesélj magadról! - viszem tovább a beszélgetést, miközben a fejemben visszhangoznak csilingelő szavai. Megrázom a fejemet, és az ajtóhoz nézek, ahonnan furcsa zajokat hallok. Ha komolyan hallgatóznak, kiherélem az összeset. - Megbocsájtanál egy kicsit? Azt hiszem, a lakótársaim... Szóval mindjárt jövök.
Az ajtóhoz lépek, s olyan erővel vágom ki, hogy mindenki ledöbben. Ott áll mindegyikük, rátapadva a falra. Elnevetem magam, és már lassan a könny is kicsordul a szememből, mikor leesik, hogy én ragasztottam fel őket oda.
- Huh, basszus, tiszta szerencsétlenek vagytok! - kacagok, de azért kicsit megsajnálom őket. Nem lehetett kellemes találkozni a fával, elég közelről.
- Kicsit kemény volt - ütögeti meg az arcát Luke, aztán belekezd a mondandójába. - Mi is ott akarunk lenni, amikor tanítasz.
- Titeket nem tanítalak meg dobolni - nézek rá összevont szemöldökkel. - Túlságosan félelmetesek lennétek.
Elnevetik magukat, és betörnek a magánszférámba. Esküszöm, még jó, hogy lenémítottam a mikrofont, mert nem lett volna szerencsés, ha meghallja őket. És nem ismerte fel a hangom? Jó, mondjuk biztos sokat kéne hallgatnia ahhoz, hogy tudja, ki vagyok, de... Na és, ha Luke- kal beszélne? Neki úgyis nagyon tudják a lányok, nem hiába, hiszen bugyinedvesítő hangja van.
- Kussoltok, vagy kizavarlak titeket! - nézek rájuk komolyan, s leülök vissza a telefon elé, de ezúttal kihangosítom. - Ne haragudj, csak... idióták. Elkezdenéd előröl?
- Summer Rainfield vagyok, húszéves, és most kaptam egy dobot. Azért regisztráltam az Online Dobverőre, hogy megtanuljak játszani rajta.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Én huszonegy vagyok, és kiskorom óta dobolok. Nyolcévesen kaptam az első felszerelésemet.
- Azta! - ámuldozik, én pedig felkacagok tudatlanságán.
- Mondd csak, mit tennél, ha egy híres ember lenne a tanárod? - kérdezem meg, mire Calum olyat rúg a bal lábamba, hogy lezsibbad. - Mármint, én nem vagyok, csak tudod...
- Attól függ, kiről van szó. Nyilván nem mindenkihez rohannék oda, hogy hé, ez ő! És ölelgetném halálra... De, ha mondjuk a felbomlott My Chemical Romance egyik tagja lenne, akkor azt hiszem, hazavinném magammal.
- Emo zenekarokat hallgatsz? - döbbenek le válaszán, és elképzelem, hogy hogy is nézhet ki, ha őket hallgatja. Én is hallottam már tőlük pár számot, de annyira nem voltam nagy fan.
- Néha, amikor rossz kedvem van. Na és te? Kiket hallgatsz? - érdeklődik, és gondolkozni kezdek. Nem baj, ha elárulok neki egy-két dolgot, nem?
- Hát... Szeretem a Green Dayt, az All Time Low-t, a Nirvanát... Rengeteg van - mosolyodok el, de ezt nem láthatja. Hümmög egyet, majd hallom, ahogy az egérrel kattintgat. Kíváncsi vagyok mit csinál.
- Szereted a One Directiont? - teszi fel a kérdést, mire segítségkérően a fiúkra pillantok, akik értetlen kifejezéssel bámulnak rám, és ijedten megvonják a vállukat.
- Ööö... vannak jó számaik - nem akarom bevallani, hogy voltunk velük turnézni, és részben nekik köszönhetjük, hogy ennyire feltörtünk a népszerűségi ranglétrán.
- Ez komoly? - elneveti magát, majd folytatja. - Egy srác, aki Nirvanát hallgat, kedveli a 1D- t is? Huh - elképzelem, ahogy törölgeti a szemét, mint én az előbb.
- Miért, mégis mi bajod van velük? - nevetek én is, bár komolyan gondoltam a kérdésem. Jó fejek a srácok, mindig hülyülünk, ha találkozunk... Emlékszek még néhány fergeteges bulira, miután Calumon ott volt a tanga, alatta pedig a boxere, és...
- Nekem ugyan semmi. Mi lenne? Nem az én műfajom a zenéjük - motyogja, s tovább kattintgat az egerével. Megértem, ugyanígy lennék vele, ha megkérnének, hogy hallgassak valami koreai bandát, mert ahogy ő is mondta, semmi baja velük, csak nem egyezik az ízlésünk. Ennyi. - Mikor kezdesz el tanítani?
- Ööö... Nem baj, ha csak jövőhéttől? Tudod, most itt vannak a lakótársaim, és még nem rendezkedtem be a dobbal, meg semmivel, mert elfelejtettem, mikor van a sorsolás.
- Jó, addig lelkileg felkészülök - sóhajt, engem pedig gyötörni kezd a bűntudat, hogy miattam nem tudunk haladni.
- Leviszem a telefont a dobhoz, és megpróbáljuk most, oké? Csak ne akadj ki, ha bekapcsolom a kamerát... - elneveti magát, és megkérdezi; miért. - Hát, mert...
- Talán olyan csúnya vagy? - tudakolja, én pedig végiggondolom a hallottakat. Ez egoistán hangozhat, de nem gondolom magam annak. Lányok millió szeretnek minket, szóval azt hiszem, van okom ezt mondani
- Nem, nem igazán. Csak kérlek...
- Oké, oké, felfogtam. Siess már! - sürget, én pedig telefonnal a kezemben letrappolok a földszintre, és megnézem a kicsikémet, hogy hogy van nélkülem.

- És mi van, ha át akar verni? Ha tudja, hogy te vagy, és levideózza az egészet? - idegeskedik Calum, míg összeszerelem a kincsem. Amikor hozzászólnék a beszélgetéshez, Mikey előz meg, és tömi belém a szavakat.
- Az fent lenne valamelyik közösségi portálon, és biztos vagyok benne, hogy nem hagynák annyiban - vakarja meg tarkóját, én pedig lehunyom a szemem, és próbálok szellemmé változni.
- Ash, te mit szólsz ehhez? - von bele a beszélgetésbe Luke. Úgy tűnik nem sikerült ez a kísértetes dolog. A fenébe!
- Mit gondolnék? Leszarom. Ha meg akar tanulni dobolni, hajrá. Ha fel akarja rakni, nyugodtan, legalább mások is megtanulnak.
- Hogy a picsába lehetsz ilyen nyugodt? - értetlenkedik Calum, mire elnevetem magam. Megrázom a fejemet, és lehozom Luke laptopját, hogy jobban láthassa. Mikor bekapcsolom, elindítom a videóhívást.
Nem állunk bele a képbe, ők az ajtóból figyelik, hogy mit ügyködök, mikor meghallok egy hangot.
- Hahó! - látom, hogy integet nekem, így összeszorítom a fogaimat, és erőt veszek magamon.
- Ne ijedj meg! Ne sikíts! Csak...
- Maradjak csendben?
- Igen, az jó lesz, köszi.
Két perc múlva odalépek a kamera elé, és leülök a székre, amit hoztam. Nézem az előttem álló lányt, aki végigmér, úgyhogy én sem érzem magam kényelmetlenül, ha megteszem ugyanezt. Mikor végez, elmosolyodik, és félrenéz. Nem jött rá, hogy én vagyok Ashton Irwin? Kizárt dolog!
Szűk fekete felsőt visel, amin egy számomra ismeretlen banda logója van, haja fel van fogva, és át van kötve egy bandanával. Máris szimpatikus.
- Neked is van bandanád? - kérdezi halkan, mire elmosolyodok, és bólogatni kezdek.
- Hogy tetszik? Piros, mint a tiéd - igyekszem kerülni, hogy még jobban zavarban legyen. - Na? Készen állsz? - puhatolózok, ő pedig élénken tapsolni kezd. - Rendben - nevetem el magam, s beülök a dob mögé. Megvárom, míg ő is elhelyezkedik, utána kérdezek. - Mutassam meg, mit tudok? - szinte már kiabálom a gépig, mire mutat egy like jelet, így nekikezdek.
A Castaway című számunkat választom, és szinte már püfölöm a dobot, mikor leesik, hogy felismerheti. A felénél abbahagyom, és látom, hogy Summer tátott szájjal néz rám, és próbálja megemészteni az imént történteket.
- Ennyire tetszett volna? - vigyorodok el, mire elismerően bólogatni kezd, és megjutalmaz tapsával. - Köszönöm.
- Calum, az isten áldjon meg! - hallom meg megint Luke hangját. Miért nem tudják befogni?! Csak egy kicsit!
- Az istenit! - káromkodok, és azonnal felállok a helyemről, hogy megnézzem, mi vette rá azt az idiótát, hogy megzavarja a tanítást. - Befognátok?! Mindent hall, és le se esik nektek, hogy ha eddig nem jött rá, akkor most tudni fogja kik vagyunk?! - üvöltöm le a fejüket.
- Elvette a telefonom, és perverz üzeneteket küldözget Brynn- nek a nevemben! - kiált vissza Luke, és ad egy pofont Calumnak.
- A csinos kis pofikám! - szörnyülködik, aztán elneveti magát. - Én csak leírtam, amit gondoltál - neveti ki a szőke, piercinges srácot, mire az összehúzza a száját, és elkezdi rázni a fejét.
- Calum. Befogod a szádat, vagy esküszöm...
- Ugya már, Luke, te sosem csinálsz semmit - neveti ki Mikey is, mire sóhajt egyet, legyint és távozik a telefonja társaságában.
- Ezért kellett nektek ordibálni? Komolyan? Máskor lehetne mondjuk nem pont a tanítási időben? - mérgesedek el, és duzzogva visszamegyek a dobhoz. - Ne haragudj...
- Megint a lakótársaid? - kérdezi megszeppenve, mire halvány mosolyt húzok ajkaimra. Bólintok, és elhúzom a számat. Malmozni kezdek a kezeimmel, s azt nézem, ahogy egymás után rakom ujjaimat. - Van valami baj?
- Ha tudnád mennyi - nevetek cinikusan, majd sóhajtok egyet.
- Ha tudok valamiben segíteni, csak szólj! - meglep a kijelentése, de nagyon aranyos, így megköszönöm, és beszélgetni kezdek vele.
- Hárman vannak, és borzalmasak. Persze, haverok vagyunk, és szinte mindent együtt csinálunk, de fuu... néha képes lennék mindet megfojtani egy kanál vízbe - elneveti magát, majd ő is megoszt magáról egy kis információt.
- Én örülnék, ha lenne mellettem valaki. Most fogok elköltözni a szüleimtől, és itt hagyom a kis tesómat is, aki tízéves. 
- Nincsenek barátaid? - kérdezek rá finoman, mire elhúzza a száját.
- Miután végeztem a gimivel, megszakítottam mindegyikükkel a kapcsolatot. Sosem voltak igaziak... Mindegyik haszonleső volt... 
- Sajnálom - mondom meg neki őszintén, és lehajtom a fejemet. Eszembe jut Ashley, és, hogy mit tett. Sosem fogom tudni felfogni, hogy miért hagyott itt, mikor rá lett volna a legnagyobb szükségem. Még a srácokkal is jóban volt, pedig általában nem vegyítjük a kettőt. - Summer, figyelj csak...
- Mit szeretnél?
- Kérdezni valamit... - megköszörülöm a torkomat, és leveszem a bandanát a fejemről. - Mi vesz rá egy lányt arra, hogy...

Első fejezet - Sorsolás

ELSŐ FEJEZET

/One good thing about music: when it hits you, you feel no pain/

/Egy héttel később/

Miután hazaértem, kellően leordította mindenki a fejemet, hogy mégis mit képzelek magamról. Jót mosolyogtam az egészen, nem vettem magamra, már annyiszor megkaptam, hogy lepereg rólam.

Jelenleg az ágyamon fetrengek, és próbálok arra koncentrálni, hogy megfejtsem az egyik hülye feladványt, amit a húgom írt Facebookon. Mikor tíz nyamvadt perce kerülgetem, úgy döntök, hogy nem érdekel, és ránézek az Online Dobverőre. Tizenkilenc óra huszonöt perc van, ami azt jelenti, hogy huszonöt perce kezdődött el a sorsolás. Unottan görgetem végig az egész oldalon az ujjamat, aztán leesik, hogy a jobb felső sarokban van egy kereső, amibe ha beírom a felhasználónevemet, kiadja, hogy beosztottak- e valakihez.

Meglepetésemre igen, mégpedig a háromszáz negyvenötödik emberhez, péntek, 19:30- ra. Négy oszlop van, kismillió sorral. Az elsőben a tanítvány van, a másodikban az oktató, a harmadikban a nap, a következőben pedig az óra, hogy mikor kell elkezdeni a tanítást. Kacagok magamba, hogy hogy lehet valaki ennyire gáz, hogy eldöntse, mikor gyakoroltatok? És, ha éppen turné van? Ez vicces.
Pittyegni kezd a profilomnál egy kis ikon, ami egy borítékot ábrázol. Rákattintok, és ő írt nekem. Megnyitom az elektronikus levelet, és elkezdem olvasni.

Szia, Isaac!

Azért írok, mert nem tudom, láttad- e, de melléd osztottak be tanítványként. Neked jó a péntek, 19:30? Mert, ha nem, felőlem változtathatunk. Ó, és még valami: elkérhetem a Skype nevedet? Az enyém summer2infield. De nekem úgyis jó, ha te jelölsz be engem.

Üdvözlettel és tisztelettel,
Summer Rainfield
Ui: a felhasználóneveimnél direkt maradt ki az "a" betű :)

Hmm. Legalább ez a lány nem követelőző. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni ahhoz, ha meglát képernyőn keresztül, hogy én, Ashton Irwin fogom tanítani. Na és a többiek? Biztos kapni fogok megint, hogy meggondolatlanul cselekedtem, de kit érdekel? Nem ez a legnagyobb problémám.
Azonnal válaszolok is az üzenetére valami egyszerűt, és lényegre törőt.

Szia, Summer!

Igen, láttam. Hát... nem tudom pontosan, biztos lesz olyan, amikor nem, de akkor majd változtatunk. Már jelöltelek is.

Üdvözlettel és tisztelettel,
Isaac Anderson
Ui: :)

Miután mindent leírok, regisztrálok egy másik Skype-ot is, Isaac Anderson néven, és bejelölöm Summert. Kopognak az ajtón, mire elkiáltom magam, és meg is nyújtom az utolsó betűt a "gyere" szóban.
- A fiúk beszélni akarnak veled - szólal meg halkan Mali-Koa, én pedig felvonom a szemöldökömet. - Mielőtt megkérdeznéd, nem tudom miről van szó. Annyit tudok, hogy a Skype- ról.
- Uhm, én már tudom - sóhajtok keserűen, majd feltápászkodok a kényelmes alvóalkalmatosságról, és lesétálok Calum tesója társaságában a barátaimhoz.
Mindegyikük ott ül egy széken, vagy a pult tetején, mellkas előtt összefont kezekkel, de egyikük sem néz rám. Most kezdődik a szidás második része? Csak, mert nem hiszem, hogy kíváncsi vagyok rá. Eleget kaptam már ma, és oké, hogy mind az én hibám volt, de talán nem kéne ennyire felfújni a témát. Ártatlan kis tréfának szántam az egészet.
- Skype- on keresztül mégis hogy akarsz megtanítani dobolni valakit? - kérdezi nyugodt hangnemben Luke, én pedig elkezdem masszírozni a tarkómat. - Azt hitted, nem jövünk rá?
- Nem teljesen akartam titokban csinálni. Semmit sem lehet anélkül, hogy ne kérdeznék meg valamit, ezért úgy gondoltam, hogy most az egyszer jól érzem magam. Ha baj, mondjátok meg annak a lánynak, hogy nem taníthatom, mert semmit sem lehet! - kezdem felemelni a hangomat, mire mindenki vesz egy mély levegőt.
- Mi csak örültünk volna annak, ha velünk is megosztod - folytatja a mondókát Mike, én pedig azt sem tudom, melyikőjükre nézzek. Most összeesküvést szerveztek ellenem? Mégis miért? Nem is érdemlem meg! Én csak jól akarom magam érezni!
- De folyton lehurrogjátok az összes ötletemet, akkor mi értelme lett volna?
- Mi nem csináljuk ezt - motyogja Calum. - Csak tudod az utóbbi időben elég sokat tűnsz el nappalra és éjszakára is, mi pedig aggódunk érted, mert a barátaid vagyunk! Arról nem is beszélve, hogy a sajtó...
- A sajtó! Mindig csak a sajtó, a pletykák és a híradó! Annyira kibaszottul elegem van! Egyetlen egyszer hagy csináljak már valami olyat, ami nekem kedvez, jó?! Imádok zenélni, és ti is a barátaim vagytok, de nekem ne tiltson meg senki semmit!
- Ash, higgadj már le egy kicsit! - ordítja el magát Luke, ami tőle elég szokatlan. Még sosem láttam ennyire kiborulva, mindig ő volt köztünk a komoly. - Nem ellened vagyunk, hanem szeretnénk segíteni, mert tudjuk, hogy valami nincsen rendben az életedben, és ezért csinálod. Senkinek sem lesz jó, ha nem tudjuk megbeszélni a dolgokat. - A mondat végére egyre halkabb és nyugodtabb a hangja, de még mindig érezhető a feszültség a légtérben.
- Jó. Beszéljük meg. Kezdhetitek - ajánlom fel nagylelkűen, és levágom magam a földre. Csendben vannak, pásztázzák a talajt, én pedig csak nézek ki a fejemből. - Most akkor lesz valami, vagy mehetek tanítani?
- Én megértem, hogy felzaklatott az Ashley-vel való dolog, de nem kéne, hogy befolyásoljon. Ő döntött így - fűzi hozzá a beszélgetéshez Mike, én pedig elvesztem azt a cseppnyi önkontrollom is, amim maradt.
- Befejeztem a beszélgetést.
Mérgelődve indulok fel a lépcsőn a szobám felé, és próbálom kiverni a fejemből az előbbi csevejünknek minden mozzanatát. Oké, valamennyire igazuk van, hogy mostanában valami nincs rendben, főleg Ashley miatt, de... Ah, valahogy véget kell vetnem ennek a dolognak! Folyton kiborulok mindenen, és egyre jobban el akarok zülleni, pedig azt nem kéne. Erősnek kell maradnom, és megtartanom azt, aki igazából vagyok, aki imádja a zenét, odavan a testvéreiért, és mindenkinek örömet akar okozni. Ez vagyok én igazából, de olyan érzésem van, mintha a közelmúltban ez megváltozott volna. Minden kis szaron felkaptam a vizet, kimaradoztam, és nem mentem el minden próbára. A srácokat pedig megértem, és azt is, hogy néha már elegük van belőlem, mert tényleg ki tudom borítani őket, ha nagyon akarom. Persze, amikor csak viccből, az más, mert akkor jó kedvem van, de ilyenkor...
Megnyitom a Skype-ot, és elmosolyodok, amikor látom, hogy Summer visszajelölt. Lehet, hogy ma nem lenne tanácsos elkezdeni az oktatást? De hát meg lett "ígérve", nem? Akkor meg? Mire várok? Elkezdem bepötyögni az üzenetet, mire a neve melletti kis kör zöldre vált, és válaszol is.

Szia, Summer.

Akkor, mikor kezdjük a tanítást?

Mit szólnál először egy beszélgetős, kép nélküli Skype- oláshoz?

Szia, Isaac!

Még szép, hogy benne vagyok!

Akár most is kezdhetjük, készen állsz? c:

A gödröcskék kiülnek a vigyorom szélére, és megnyomom a hatalmas ikont, ami egy telefont ábrázol, és felrakom a fejemre a fejhallgatómat, bekapcsolom rajta a mikrofont, és a számhoz emelem. Már előre félek ettől, pedig még nem is társult a hang mellé kép. Mi van, ha majd elkiáltja magát, vagy valami hasonló? És, ha zaklatni fog? Meg kellett volna gondolnom, hogy mit csinálok.

Hi guys! :)

Sajnálom, hogy nem jelentkeztem egy ideje, de most volt-van-lesz a "félévi hajrá", ami nekem egyáltalán nincs ínyemre. Ez a két hét valóságos gyilkosság a diákokra nézve, jobban lerontja az egészet, mint az eddigiek... Na mindegy. Szeretném megköszönni, hogy itt a Prológus kirakása óta 18-an, azaz TIZENNYOLCAN vagytok, a Segíteken pedig már 40-en, azaz NEGYVENEN! <3 Nagyon hálás vagyok nektek, imádlak titeket! <3

Hatalmas ölelés, Brynn Hastings, aki igyekszik hozni a következő részeket 

Dobszóló

DOBSZÓLÓ

/Not all angels have wings/

Miért hiszi azt mindenki, hogy könnyebb azoknak, akik híresek? Mert szerintem egyáltalán nincs így. Mindig figyelned kell, nehogy olyat tegyél, amit később a sajtó felhasznál ellened a médiában. Nem hozhatok önálló döntéseket anélkül, hogy ne kellene megkérdeznem a menedzserünket. Nem csinálhatunk igazából semmit sem, mert engedélyt kell kérnünk. Ezt a részét rohadtul nem szeretem.

- Mit csinálsz már megint? - zökkent ki gondolatmenetemből Luke hangja. Azonnal odakapom a fejemet, ahol a szőke srác fekszik a kanapén, Michael pedig rajta ül a lábán. Magamban elfojtok egy mosolyt, és ismét kifelé kezdek nézni az ablakon. Miért nem lehetünk szabadok?

- Nem mentél arrébb - rántja meg vállát játékosan a piros hajú, végül teljesen elterül barátján, aki ezt egy hangos nyögéssel jutalmazza.

- Tudod milyen nehéz vagy? - szuszog Luke, erőt vesz magán, és lelöki Mike-ot, aki puffan egyet, és jajgatva feláll.

- Ez köcsög volt, te pöcs. - Egyszerre tör ki belőlünk a röhögés, de inkább otthagyom őket. Végigmegyek néhány unalmas folyosón, le a földszintre, majd ki az ajtón. Nem szólok senkinek, csak elmegyek. Végre egyszer hadd csinálhassam már azt, amit én akarok!

Eszemben sincs felrakni a fejemre egy napszemüveget vagy akár egy kapucnit, elegem van már a folytonos bujkálásból. Hát nem azért vagyunk, hogy a rajongóinkkal éreztessük a szeretetünket? Nem miattuk és magunk miatt zenélünk? Akkor mégis miért tűnjek el a szemük elől? Tudom, nagy a kockázat, hogy valaki megtalál vagy többen letámadnak, de nem tud érdekelni. Önmagam akarok lenni, egyszer végre úgy, hogy semmi következménye nincsen.

Jó lenne csak úgy felszállni egy buszra, és megnézni, hogy merre van a végállomás. Hol áll meg, fejezi be az útját. De miket beszélek? Nekem ilyenekre nincs időm, most is inkább bent kéne ülnöm a srácokkal, még akkor is, ha nem csinálunk semmit. Dalokat kéne jegyzetelnünk abba a bizonyos kis fekete noteszba, amit még Calum nővérétől kaptunk. Akkor még igazán az elején jártunk a dolgoknak, de ő már akkor is hitt bennünk, a zenekarban, Calumban, hogy vagyunk elég jók ahhoz, hogy összehozzunk valami olyat, amilyenről mások csak álmodhatnak. Egyébként rettentően aranyos lány, mindegyikünk közel áll hozzá, és biztos vagyok vele, hogy már ránk is öccseiként tekint. Persze szokott ő is ökörködni velünk, de hát ennyi srác között... Nem csodálom.

Hirtelen másfelé terelődnek gondolataim, mégpedig Harry-re, fogalmam sincs miért. Az öcsém is szereti a zenét, de azért annyira nem mániákusan, mint én. Emlékszem, pár éve még kiakadtam azért, ha nem akart velem gyakorolni. A dob közelébe soha nem engedtem, viszont gitározni megtanítottam. Lauren... Hát, ő csak Lauren.

Rezegni kezd a vadonatúj divatcikk a zsebemben, amitől a falra mászok. Sorba jönnek rajta az olyan üzenetek, mint az "Ash, hol a francba vagy?!" és hasonló üzenetek tömkelege fogad. Inkább megnyitom a Facebookot, és megnézem, hogy milyen képeket töltöttek fel öt perc alatt az idióta barátaim. Megyek lefelé a Kezdőlapon, amikor megakad a szemem egy felhíváson. 

Kedved lenne dobolni tanulni?

Esetleg segítenél tanítani?

Mire vársz még? Regisztrálj az Online Dobverő nevezetű oldalra, ahol kiválaszthatod, mégis mit szeretnél csinálni. Tanár? Esetleg egy szerencsés diák?

A kurzus Skype- on keresztül történne, mégpedig heti egy megbeszélt időpontban.

Mire vársz? Jelentkezz!

Pff! Ez mekkora hülyeség? Skype-on keresztül mégis hogy lehetne egy ilyet véglegesíteni? Mondjuk... maga a kezdeményezés tetszik, meglátjuk, mi fog kisülni belőle. Ha másért nem,  a vicc kedvéért megéri csatlakozni. Felmegyek a weboldalra, és rányomok arra a rikító gombra, amire akaratlanul is, de mindenki ránéz. Retinaégető... Mindegy, ettől eltekintek, és beírom azt a hiper-szuper-nagyon-titkos e- mail címem, aztán egy nehezebb feladathoz érkezek. Felhasználónév? Ha az igazit adom meg, akkor biztos, hogy valaki megtalálja, és nincs kedvem magyarázkodni a menedzsernek, sem a másik három fiúnak. Befirkantom az első nevet, ami eszembe jut, majd megyek tovább a jelszóra, a végén pedig beikszelem a tanár rublikát. Elfogadom az általános szerződési feltételeket, amiket soha senki nem olvas el, majd rámegyek a hatalmas betűkkel kiírt regisztráció szóra. Mondjuk, mennyi az esélye, hogy engem pont kiválasztanak? Bizonyára egy a nyolcmillióhoz. Most csak mondtam egy számot, de tényleg, miért én lennék az a szerencsés vagy szerencsétlen? És, ha egy nálam jóval idősebbet kapok? Vagy egy tízévest?

Csörögni kezd a készülék, ijedtemben pedig majdnem kiesik a kezemből. Hogy lehetek ilyen balfék? Meglátom Calum nevét a kijelzőt, és tudom, hogy hatalmas bajban vagyok. Már átment volna az értesítés, hogy használtam az e- mail címem? Hű...

- Fogalmam sincs, hogy hol vagy, de told vissza a kibaszott segged, mert mindenki téged keres! - Mérges, ebben biztos vagyok. Elmosolyodok, és elkezdem pásztázni a cipőm orrát. Megszokás, pedig tudom, hogy semmi érdekes nincsen rajta. - Most miért nem szólalsz meg?

- Tudtam, hogy ezért hívsz. Csak nincs kedvem ezekhez. Szabad akarok lenni egy kicsit. A picsába is, csak egy kicsit! - fakadok ki, és akkor veszem észre, hogy Calum nem szólal meg. - Találkozni akarok a rajongóinkkal, az összessel, nem akarok elbújni senki elől, és nem utolsó sorban, olyan dolgokat akarok csinálni, amiknek nem lesz következménye!

Kis recsegés, veszekedés, amit nem értek pontosan, majd egy újabb szünet.

- Ash, ha nem jössz vissza, kizárunk éjszakára! - elnevetem magam Luke komoly kijelentésén, de nem veszem magamra. Van kulcsom, maximum akkor tudna kitolni velem, ha a zárban hagyja a sajátját.

- Biztos vagyok benne, hogy az egyik virágszál befogad éjszakára - viccelődök, de nem értik, és még mindig irányítanának hazafelé.

- Abban én is, viszont, ha nem akarsz örök időre ott ragadni, ajánlom figyelmedbe azt a buszt, ami hazahoz. - Sóhajtok, és kezdem úgy érezni, mintha túllőttem volna a célon. Talán túl sokszor jöttem el úgy, hogy nem szóltam? Beleuntak a keresésembe, vagy mi történt? Bezzeg, mikor éjszakákat maradhattam kint... - Fél óra múlva legyél itt.

- Igenis, anyuci - incselkedek elhúzott szájjal, de nem láthatják. Kuncogást hallok a háttérbe, de nem a már jól ismertek közül volt. Valaki más is ott van. Talán Mali-Koa? - Ott van Calum nővére?

- Aha, milyen jó füled van. A végén nehogy lecibálja anyuci - nyomja meg az utolsó szót, mire elröhögöm magam, bontom a vonalat, és elindulok, nehogy még nagyobb bajba sodorjam magunkat.

Hi guys! ^^ A blog, mint látjátok, megnyitotta kapuit, remélem, nem okoztam/okozok csalódást a továbbiakban! :3 Boldog karácsonyt! <3