Harmadik fejezet - Nekrológ

HARMADIK FEJEZET

/When your thoughts are all I see/

- Arra, hogy... hogy... - próbálom kinyögni, de nem megy. Egyszerűen nehezemre esik, nem tudom kiejteni a szavakat a számon.
- Micsoda? Nem hallottam - kezd el pötyögni, aztán rám néz.
- Nem tudom kimondani - suttogom magam elé, s ki akarom zárni a fejemből a zavaró gondolatokat, Ashleyt, mindenkit. Nem akarok emlékezni rá, ahogy fogja a kezemet, ahogy belenéz a szemeimbe, ahogy megérint... El akarom őt felejteni, mindent, ami vele kapcsolatos.
- Öhm... Szakított veled a barátnőd? - kidülledt szemekkel fürkész, mire elhúzom a számat, és megvakarom a tarkómat. Mégis mit mondjak erre?
- Fogalmazhatunk így is - bököm ki végül, és lehunyom a szememet. Talán ő majd segít megérteni, hogy az én drága Ashley-m miért tett olyan dolgot, amiről tudta, hogy hatalmas hülyeség. Pedig én szerettem őt, megvigasztaltam, amikor szomorú volt, vele örültem, mikor kellett. Támogattam, és úgy vonzott magához, mint még soha senki. Barnás haja ott lebeg még mindig előttem, és, ha alvásnál lehunyom a szememet, őt látom meg először. Kísért engem, amiért ezt tettem.
- Szeretted, igaz? - teszi fel továbbra is a kérdéseket, én pedig kezdem úgy érezni, hogy nem csak tanulni akar, hanem igaz barátokat is, akik segítik őt a nehéz időben. Ezzel nincs is semmi baj, de miért pont én? Megannyi ember van az interneten, akik örülnének neki, de én most... Most csak felejteni akarok.
- Igen, nagyon - nyelek egyet, s kinézek az ablakon, ahol meglátok egy ismerős figurát. Ashley anyja. Mégis mit keres itt? - Ööö... Most le kell lépnem, később visszahívlak, ha szeretnéd, jó?
- Oké.
Kinyomom, és sietek kifelé a nappaliba, ahol a fiúk veszekednek. Értetlenkedve néznek rám, és faggatnak, hogy mi oka annak, hogy abbahagytam a Skype-ot. Nem méltatom most őket válaszra, rohanok, hogy ajtót nyissak Ashley anyukájának. Mikor kinyitom a mahagóniajtót, megdöbbenek. Két boríték van nála, és felém nyújtja.
Sejtem, hogy miért van itt, és tudom, hogy mit akar, de képtelen vagyok felfogni. Nem akarom tudatosítani magamban, még akkor sem, ha a tény az tény. Le kell állnom a folytonos rágondolással, le kell róla mondanom. Muszáj, különben bele fogok őrülni a hiányába, és én azt nem élném túl. El kéne menni valami jó kis szórakozóhelyre, felszedni pár lányt, és eldönteni, hogy melyik lesz az, aki megoldja a problémámat, de bevallom, nincsenek ínyemre ezek az egy éjszakás kalandok. Még akkor sem, ha mások "ebből élnek", ez az, ami boldoggá teszi őket. Én nem tartozom közéjük.
- Remélem eljössz - morogja felém a szavakat, én pedig halkan megköszönöm, és visszamegyek a fiúkhoz. Mindegyik úgy néz engem, mintha marslakó lennék, vagy tudom is én.
- Mit kaptál? - kíváncsiskodik Calum, szinte már rám folyik a kanapé háta mögül. Megrázom a fejem, és megnézem a feladókat. Az egyiket Ashley írta, a másikat az anyja. Megrándul a gyomrom, és zsibbadni kezd a lábam. Mit akar Ashley? És, ha nem szabad elolvasnom? De akkor minek hozta volna az anyja? - Add már ide! - kapja ki a kezemből, mire mérgesen hátranyúlok, és visszaveszem a jogos tulajdonom.
Sosem játszottam vele, nem bántottam, mellette voltam, amíg el nem kezdtünk turnézni. Talán azért tette, mert nem bírta? Vagy miattam, tényleg? Nem hiszem el, vagy ha igen, akkor nagyon tudom magam elől titkolni. Nem mondtam neki elégszer, hogy mennyire szeretem, és, hogy nélküle egy roncs vagyok. Szüksége lett volna rá.
- Nekem lett címezve, nem látod? - nyomom a szeme elé, és kibontom először azt, amelyiket a muterja írt.

Kedves Ashton!

Reméljük, hogy eljössz majd Ashley temetésére, ami jövőhét szerdán 13:00- kor kezdődik.

Üdvözlettel,
Mr és Mrs. Hamilton

Kiszárad a szám, és kiesik a kezemből a levél. Ez most komoly? Ezek után, amik történtek velem, még elvárják, hogy megjelenjek? Hogy teheti?!
Luke felveszi a levelemet, és látom rajta, hogy megugrik az ádámcsutkája. Megdörzsöli a homlokát, és továbbadja a többieknek. Mindenki döbbenten néz maga elé, csak én számítottam erre. Igen, így van, de akkor sem gondolhatja, hogy megjelenek a lánya temetésén!
- El kell menned - közli Luke ellentmondást nem tűrő hangon, mire én automatikusan megrázom a fejemet.
- Nem! Felejtsd el! - hadonászok a kezemmel, és eltépem az "ajándékot". Nem kényszeríthetnek rá! Nem tudják, mekkora megerőltetés kellene ahhoz! Ahogy semmit sem rólam! Nem mehetek el! Nem... Nincs elég lelkierőm hozzá.
- De, Ash! Azt hiszed, Ashley nem akarná, hogy ott legyél? - vitatkozik velem továbbra is. - Olvasd el azt is, amit ő írt! - utasít, én pedig legszívesebben kifutnék a világból.
- Nem megy. Összeesnék. Inkább majd máskor - motyogom, és elmegyek a dobhoz, hogy visszahívjam Summert.

Szia, Summer!

Szeretnél még dumálni?
Csak, mert ráérek, és tök jó veled beszélgetni.

Szia Isaac!

Persze, ha van időd.

Elkezdem visszahívni, és leülök a dob elé. Nem szólal meg se ő, se én, csak nézzük egymást, és a reakciónkat. Megint elkezd vörösödni, én pedig elmosolyodok. Muszáj elfelednem Ashleyt, a temetést, és minden mást.

- Megint a lakótársaiddal volt probléma? - kuncogja el magát, mire megrázom a fejemet.

- Nem... A volt barátnőm anyja jött, és hozott két levelet... Az egyiket az exem írta, a másikat az anyja. Meghívott a lánya temetésére...

- Oh, te jó ég! - kapja a szája elé a kezét. - Nagyon sajnálom! - szomorodik el, s lehajtja a fejét. - Nem akartalak megbántani, nem...
- Semmi baj. Szerinted menjek el? - nézek szemeibe, miközben várom válaszát. De miért érdekel engem? Ha a barátaimét visszautasítottam, akkor egy idegenre nem fogok hallgatni.
- Készülj fel mindenre, mivel lehet, hogy neked kell majd nekrológot írni.
- Nekem? Mégis miért? - ráncolom össze szemöldököm.
- Hát, mert valószínűleg te álltál hozzá a legközelebb. És lehet, hogy az anyja azért hozta el a lánya által írt levelet, mert ő azt akarta, hogy te írj róla.
- Az gáz, ha nem értem? - nevetem el magam, mire megrázza a fejét, és legyint. Ilyet szokott Luke is, ha valami nem tetszik neki, csak ő közbe nem mosolyog. Kíváncsi vagyok, hogy most hol van. Lehet, hogy elment Brynn- hez. Na és Mikey meg Calum? Úgy tudom, hogy Calumnak is alakulóban van valami egy Barby nevű lánnyal. Még nem találkoztam vele, de Calum sem avatott még be minket semmibe. Azt mondta, majd megismerjük, mikor eljön az idő. Hát jó...
- A lényeg, hogy készülj fel, legalább lelkileg, hogy valamit össze tudj majd dobni - dörzsöli össze a kezét, és lehajtja fejét a gépe elé. - Álmos vagyok. Ma annyit melóztam, hogy el sem hinnéd.
- Sajnállak - nyögöm ki nevetve, ő pedig értetlenkedve néz rám. - Én imádom a munkámat, és a lakótársaimmal együtt dolgozok, szóval ja, szerencsésnek mondhatom magam.
- Oh, mindig is irigyeltem az ilyeneket. Nekem sajnos nincs ekkora mázlim...
- Hát igen... És milyen barátaim vannak! Mindig számíthatok rájuk, és... remélem egyszer megismered őket. - Nem tudom, hogy hogy jött, de nem bánom meg, miután kimondom. Inkább tovább csevegek vele, mikor Mikey benyit.
- Luke a kórházba ment. Brynn ott van.
- Hogy mi van? - értetlenkedek. - Mennem kell. Még jövök. Jó éjszakát. - Lecsapom a laptop tetejét, és rohanok a cipőmért, hogy megnézzem, mi történt.

Oké. Kérlek, ne öljetek meg. Tudom, hogy nem erre számítottatok. És persze elég egoista is vagyok. Tényleg sajnálom. :( De ha már a Segítekbe annyira összemelegedtek Lynnék, akkor ide miért nem rakhatnám be őket - kicsit máshogy? xD Na jó. Bocsánat :( Öööö... Ami meg Ashleyt illeti, a következő részben kiderül, mit is írt a levélbe. Ne haragudjatok.Valószínűleg most a pokolra sem kívántok. De, ha kommentelnétek, az nagyon jól esne. Hideg-meleg. ^^" 

Hatalmas ölelés, Brynn