Első fejezet - Sorsolás

ELSŐ FEJEZET

/One good thing about music: when it hits you, you feel no pain/

/Egy héttel később/

Miután hazaértem, kellően leordította mindenki a fejemet, hogy mégis mit képzelek magamról. Jót mosolyogtam az egészen, nem vettem magamra, már annyiszor megkaptam, hogy lepereg rólam.

Jelenleg az ágyamon fetrengek, és próbálok arra koncentrálni, hogy megfejtsem az egyik hülye feladványt, amit a húgom írt Facebookon. Mikor tíz nyamvadt perce kerülgetem, úgy döntök, hogy nem érdekel, és ránézek az Online Dobverőre. Tizenkilenc óra huszonöt perc van, ami azt jelenti, hogy huszonöt perce kezdődött el a sorsolás. Unottan görgetem végig az egész oldalon az ujjamat, aztán leesik, hogy a jobb felső sarokban van egy kereső, amibe ha beírom a felhasználónevemet, kiadja, hogy beosztottak- e valakihez.

Meglepetésemre igen, mégpedig a háromszáz negyvenötödik emberhez, péntek, 19:30- ra. Négy oszlop van, kismillió sorral. Az elsőben a tanítvány van, a másodikban az oktató, a harmadikban a nap, a következőben pedig az óra, hogy mikor kell elkezdeni a tanítást. Kacagok magamba, hogy hogy lehet valaki ennyire gáz, hogy eldöntse, mikor gyakoroltatok? És, ha éppen turné van? Ez vicces.
Pittyegni kezd a profilomnál egy kis ikon, ami egy borítékot ábrázol. Rákattintok, és ő írt nekem. Megnyitom az elektronikus levelet, és elkezdem olvasni.

Szia, Isaac!

Azért írok, mert nem tudom, láttad- e, de melléd osztottak be tanítványként. Neked jó a péntek, 19:30? Mert, ha nem, felőlem változtathatunk. Ó, és még valami: elkérhetem a Skype nevedet? Az enyém summer2infield. De nekem úgyis jó, ha te jelölsz be engem.

Üdvözlettel és tisztelettel,
Summer Rainfield
Ui: a felhasználóneveimnél direkt maradt ki az "a" betű :)

Hmm. Legalább ez a lány nem követelőző. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni ahhoz, ha meglát képernyőn keresztül, hogy én, Ashton Irwin fogom tanítani. Na és a többiek? Biztos kapni fogok megint, hogy meggondolatlanul cselekedtem, de kit érdekel? Nem ez a legnagyobb problémám.
Azonnal válaszolok is az üzenetére valami egyszerűt, és lényegre törőt.

Szia, Summer!

Igen, láttam. Hát... nem tudom pontosan, biztos lesz olyan, amikor nem, de akkor majd változtatunk. Már jelöltelek is.

Üdvözlettel és tisztelettel,
Isaac Anderson
Ui: :)

Miután mindent leírok, regisztrálok egy másik Skype-ot is, Isaac Anderson néven, és bejelölöm Summert. Kopognak az ajtón, mire elkiáltom magam, és meg is nyújtom az utolsó betűt a "gyere" szóban.
- A fiúk beszélni akarnak veled - szólal meg halkan Mali-Koa, én pedig felvonom a szemöldökömet. - Mielőtt megkérdeznéd, nem tudom miről van szó. Annyit tudok, hogy a Skype- ról.
- Uhm, én már tudom - sóhajtok keserűen, majd feltápászkodok a kényelmes alvóalkalmatosságról, és lesétálok Calum tesója társaságában a barátaimhoz.
Mindegyikük ott ül egy széken, vagy a pult tetején, mellkas előtt összefont kezekkel, de egyikük sem néz rám. Most kezdődik a szidás második része? Csak, mert nem hiszem, hogy kíváncsi vagyok rá. Eleget kaptam már ma, és oké, hogy mind az én hibám volt, de talán nem kéne ennyire felfújni a témát. Ártatlan kis tréfának szántam az egészet.
- Skype- on keresztül mégis hogy akarsz megtanítani dobolni valakit? - kérdezi nyugodt hangnemben Luke, én pedig elkezdem masszírozni a tarkómat. - Azt hitted, nem jövünk rá?
- Nem teljesen akartam titokban csinálni. Semmit sem lehet anélkül, hogy ne kérdeznék meg valamit, ezért úgy gondoltam, hogy most az egyszer jól érzem magam. Ha baj, mondjátok meg annak a lánynak, hogy nem taníthatom, mert semmit sem lehet! - kezdem felemelni a hangomat, mire mindenki vesz egy mély levegőt.
- Mi csak örültünk volna annak, ha velünk is megosztod - folytatja a mondókát Mike, én pedig azt sem tudom, melyikőjükre nézzek. Most összeesküvést szerveztek ellenem? Mégis miért? Nem is érdemlem meg! Én csak jól akarom magam érezni!
- De folyton lehurrogjátok az összes ötletemet, akkor mi értelme lett volna?
- Mi nem csináljuk ezt - motyogja Calum. - Csak tudod az utóbbi időben elég sokat tűnsz el nappalra és éjszakára is, mi pedig aggódunk érted, mert a barátaid vagyunk! Arról nem is beszélve, hogy a sajtó...
- A sajtó! Mindig csak a sajtó, a pletykák és a híradó! Annyira kibaszottul elegem van! Egyetlen egyszer hagy csináljak már valami olyat, ami nekem kedvez, jó?! Imádok zenélni, és ti is a barátaim vagytok, de nekem ne tiltson meg senki semmit!
- Ash, higgadj már le egy kicsit! - ordítja el magát Luke, ami tőle elég szokatlan. Még sosem láttam ennyire kiborulva, mindig ő volt köztünk a komoly. - Nem ellened vagyunk, hanem szeretnénk segíteni, mert tudjuk, hogy valami nincsen rendben az életedben, és ezért csinálod. Senkinek sem lesz jó, ha nem tudjuk megbeszélni a dolgokat. - A mondat végére egyre halkabb és nyugodtabb a hangja, de még mindig érezhető a feszültség a légtérben.
- Jó. Beszéljük meg. Kezdhetitek - ajánlom fel nagylelkűen, és levágom magam a földre. Csendben vannak, pásztázzák a talajt, én pedig csak nézek ki a fejemből. - Most akkor lesz valami, vagy mehetek tanítani?
- Én megértem, hogy felzaklatott az Ashley-vel való dolog, de nem kéne, hogy befolyásoljon. Ő döntött így - fűzi hozzá a beszélgetéshez Mike, én pedig elvesztem azt a cseppnyi önkontrollom is, amim maradt.
- Befejeztem a beszélgetést.
Mérgelődve indulok fel a lépcsőn a szobám felé, és próbálom kiverni a fejemből az előbbi csevejünknek minden mozzanatát. Oké, valamennyire igazuk van, hogy mostanában valami nincs rendben, főleg Ashley miatt, de... Ah, valahogy véget kell vetnem ennek a dolognak! Folyton kiborulok mindenen, és egyre jobban el akarok zülleni, pedig azt nem kéne. Erősnek kell maradnom, és megtartanom azt, aki igazából vagyok, aki imádja a zenét, odavan a testvéreiért, és mindenkinek örömet akar okozni. Ez vagyok én igazából, de olyan érzésem van, mintha a közelmúltban ez megváltozott volna. Minden kis szaron felkaptam a vizet, kimaradoztam, és nem mentem el minden próbára. A srácokat pedig megértem, és azt is, hogy néha már elegük van belőlem, mert tényleg ki tudom borítani őket, ha nagyon akarom. Persze, amikor csak viccből, az más, mert akkor jó kedvem van, de ilyenkor...
Megnyitom a Skype-ot, és elmosolyodok, amikor látom, hogy Summer visszajelölt. Lehet, hogy ma nem lenne tanácsos elkezdeni az oktatást? De hát meg lett "ígérve", nem? Akkor meg? Mire várok? Elkezdem bepötyögni az üzenetet, mire a neve melletti kis kör zöldre vált, és válaszol is.

Szia, Summer.

Akkor, mikor kezdjük a tanítást?

Mit szólnál először egy beszélgetős, kép nélküli Skype- oláshoz?

Szia, Isaac!

Még szép, hogy benne vagyok!

Akár most is kezdhetjük, készen állsz? c:

A gödröcskék kiülnek a vigyorom szélére, és megnyomom a hatalmas ikont, ami egy telefont ábrázol, és felrakom a fejemre a fejhallgatómat, bekapcsolom rajta a mikrofont, és a számhoz emelem. Már előre félek ettől, pedig még nem is társult a hang mellé kép. Mi van, ha majd elkiáltja magát, vagy valami hasonló? És, ha zaklatni fog? Meg kellett volna gondolnom, hogy mit csinálok.

Hi guys! :)

Sajnálom, hogy nem jelentkeztem egy ideje, de most volt-van-lesz a "félévi hajrá", ami nekem egyáltalán nincs ínyemre. Ez a két hét valóságos gyilkosság a diákokra nézve, jobban lerontja az egészet, mint az eddigiek... Na mindegy. Szeretném megköszönni, hogy itt a Prológus kirakása óta 18-an, azaz TIZENNYOLCAN vagytok, a Segíteken pedig már 40-en, azaz NEGYVENEN! <3 Nagyon hálás vagyok nektek, imádlak titeket! <3

Hatalmas ölelés, Brynn Hastings, aki igyekszik hozni a következő részeket 

Dobszóló

DOBSZÓLÓ

/Not all angels have wings/

Miért hiszi azt mindenki, hogy könnyebb azoknak, akik híresek? Mert szerintem egyáltalán nincs így. Mindig figyelned kell, nehogy olyat tegyél, amit később a sajtó felhasznál ellened a médiában. Nem hozhatok önálló döntéseket anélkül, hogy ne kellene megkérdeznem a menedzserünket. Nem csinálhatunk igazából semmit sem, mert engedélyt kell kérnünk. Ezt a részét rohadtul nem szeretem.

- Mit csinálsz már megint? - zökkent ki gondolatmenetemből Luke hangja. Azonnal odakapom a fejemet, ahol a szőke srác fekszik a kanapén, Michael pedig rajta ül a lábán. Magamban elfojtok egy mosolyt, és ismét kifelé kezdek nézni az ablakon. Miért nem lehetünk szabadok?

- Nem mentél arrébb - rántja meg vállát játékosan a piros hajú, végül teljesen elterül barátján, aki ezt egy hangos nyögéssel jutalmazza.

- Tudod milyen nehéz vagy? - szuszog Luke, erőt vesz magán, és lelöki Mike-ot, aki puffan egyet, és jajgatva feláll.

- Ez köcsög volt, te pöcs. - Egyszerre tör ki belőlünk a röhögés, de inkább otthagyom őket. Végigmegyek néhány unalmas folyosón, le a földszintre, majd ki az ajtón. Nem szólok senkinek, csak elmegyek. Végre egyszer hadd csinálhassam már azt, amit én akarok!

Eszemben sincs felrakni a fejemre egy napszemüveget vagy akár egy kapucnit, elegem van már a folytonos bujkálásból. Hát nem azért vagyunk, hogy a rajongóinkkal éreztessük a szeretetünket? Nem miattuk és magunk miatt zenélünk? Akkor mégis miért tűnjek el a szemük elől? Tudom, nagy a kockázat, hogy valaki megtalál vagy többen letámadnak, de nem tud érdekelni. Önmagam akarok lenni, egyszer végre úgy, hogy semmi következménye nincsen.

Jó lenne csak úgy felszállni egy buszra, és megnézni, hogy merre van a végállomás. Hol áll meg, fejezi be az útját. De miket beszélek? Nekem ilyenekre nincs időm, most is inkább bent kéne ülnöm a srácokkal, még akkor is, ha nem csinálunk semmit. Dalokat kéne jegyzetelnünk abba a bizonyos kis fekete noteszba, amit még Calum nővérétől kaptunk. Akkor még igazán az elején jártunk a dolgoknak, de ő már akkor is hitt bennünk, a zenekarban, Calumban, hogy vagyunk elég jók ahhoz, hogy összehozzunk valami olyat, amilyenről mások csak álmodhatnak. Egyébként rettentően aranyos lány, mindegyikünk közel áll hozzá, és biztos vagyok vele, hogy már ránk is öccseiként tekint. Persze szokott ő is ökörködni velünk, de hát ennyi srác között... Nem csodálom.

Hirtelen másfelé terelődnek gondolataim, mégpedig Harry-re, fogalmam sincs miért. Az öcsém is szereti a zenét, de azért annyira nem mániákusan, mint én. Emlékszem, pár éve még kiakadtam azért, ha nem akart velem gyakorolni. A dob közelébe soha nem engedtem, viszont gitározni megtanítottam. Lauren... Hát, ő csak Lauren.

Rezegni kezd a vadonatúj divatcikk a zsebemben, amitől a falra mászok. Sorba jönnek rajta az olyan üzenetek, mint az "Ash, hol a francba vagy?!" és hasonló üzenetek tömkelege fogad. Inkább megnyitom a Facebookot, és megnézem, hogy milyen képeket töltöttek fel öt perc alatt az idióta barátaim. Megyek lefelé a Kezdőlapon, amikor megakad a szemem egy felhíváson. 

Kedved lenne dobolni tanulni?

Esetleg segítenél tanítani?

Mire vársz még? Regisztrálj az Online Dobverő nevezetű oldalra, ahol kiválaszthatod, mégis mit szeretnél csinálni. Tanár? Esetleg egy szerencsés diák?

A kurzus Skype- on keresztül történne, mégpedig heti egy megbeszélt időpontban.

Mire vársz? Jelentkezz!

Pff! Ez mekkora hülyeség? Skype-on keresztül mégis hogy lehetne egy ilyet véglegesíteni? Mondjuk... maga a kezdeményezés tetszik, meglátjuk, mi fog kisülni belőle. Ha másért nem,  a vicc kedvéért megéri csatlakozni. Felmegyek a weboldalra, és rányomok arra a rikító gombra, amire akaratlanul is, de mindenki ránéz. Retinaégető... Mindegy, ettől eltekintek, és beírom azt a hiper-szuper-nagyon-titkos e- mail címem, aztán egy nehezebb feladathoz érkezek. Felhasználónév? Ha az igazit adom meg, akkor biztos, hogy valaki megtalálja, és nincs kedvem magyarázkodni a menedzsernek, sem a másik három fiúnak. Befirkantom az első nevet, ami eszembe jut, majd megyek tovább a jelszóra, a végén pedig beikszelem a tanár rublikát. Elfogadom az általános szerződési feltételeket, amiket soha senki nem olvas el, majd rámegyek a hatalmas betűkkel kiírt regisztráció szóra. Mondjuk, mennyi az esélye, hogy engem pont kiválasztanak? Bizonyára egy a nyolcmillióhoz. Most csak mondtam egy számot, de tényleg, miért én lennék az a szerencsés vagy szerencsétlen? És, ha egy nálam jóval idősebbet kapok? Vagy egy tízévest?

Csörögni kezd a készülék, ijedtemben pedig majdnem kiesik a kezemből. Hogy lehetek ilyen balfék? Meglátom Calum nevét a kijelzőt, és tudom, hogy hatalmas bajban vagyok. Már átment volna az értesítés, hogy használtam az e- mail címem? Hű...

- Fogalmam sincs, hogy hol vagy, de told vissza a kibaszott segged, mert mindenki téged keres! - Mérges, ebben biztos vagyok. Elmosolyodok, és elkezdem pásztázni a cipőm orrát. Megszokás, pedig tudom, hogy semmi érdekes nincsen rajta. - Most miért nem szólalsz meg?

- Tudtam, hogy ezért hívsz. Csak nincs kedvem ezekhez. Szabad akarok lenni egy kicsit. A picsába is, csak egy kicsit! - fakadok ki, és akkor veszem észre, hogy Calum nem szólal meg. - Találkozni akarok a rajongóinkkal, az összessel, nem akarok elbújni senki elől, és nem utolsó sorban, olyan dolgokat akarok csinálni, amiknek nem lesz következménye!

Kis recsegés, veszekedés, amit nem értek pontosan, majd egy újabb szünet.

- Ash, ha nem jössz vissza, kizárunk éjszakára! - elnevetem magam Luke komoly kijelentésén, de nem veszem magamra. Van kulcsom, maximum akkor tudna kitolni velem, ha a zárban hagyja a sajátját.

- Biztos vagyok benne, hogy az egyik virágszál befogad éjszakára - viccelődök, de nem értik, és még mindig irányítanának hazafelé.

- Abban én is, viszont, ha nem akarsz örök időre ott ragadni, ajánlom figyelmedbe azt a buszt, ami hazahoz. - Sóhajtok, és kezdem úgy érezni, mintha túllőttem volna a célon. Talán túl sokszor jöttem el úgy, hogy nem szóltam? Beleuntak a keresésembe, vagy mi történt? Bezzeg, mikor éjszakákat maradhattam kint... - Fél óra múlva legyél itt.

- Igenis, anyuci - incselkedek elhúzott szájjal, de nem láthatják. Kuncogást hallok a háttérbe, de nem a már jól ismertek közül volt. Valaki más is ott van. Talán Mali-Koa? - Ott van Calum nővére?

- Aha, milyen jó füled van. A végén nehogy lecibálja anyuci - nyomja meg az utolsó szót, mire elröhögöm magam, bontom a vonalat, és elindulok, nehogy még nagyobb bajba sodorjam magunkat.

Hi guys! ^^ A blog, mint látjátok, megnyitotta kapuit, remélem, nem okoztam/okozok csalódást a továbbiakban! :3 Boldog karácsonyt! <3